Előszó

Az idők kezdetén két faj élt a földön, az emberek és az elfek.

Az elfek azt hitték magukról hogy ők tökéletesek, hiszen mindenben jobbak voltak az embereknél, kivéve egy dologban, az elfekben nem volt meg az a mérhetetlenül nagy harci láz, ami az emberben megvolt azért az elfek inkább kerülték az embereket, de semmi sem mehet olyan könnyen mondom én aki ott volt és látta amit nem kellett volna és most megírom egy ember és egy elf szerelmének történetét.

Első fejezet

Az idő szép őszi volt inkább már tél eleji lassan hullottak a fákról a barna helyenként még sárgás levelek. Az erdőben kis patakocska csordogált a parton gyönyörű őz ivott a friss harmatos forrásvízből, a lágy szellő, pedig puha lépteket hozott a patakhoz, egy csodás elf lány érkezett, a lány arca halovány mégis gyönyörű, szemei az ég kékjének szépségével vetekedtek, sőt túl is lépték azt, szép karcsú teste lágyan mozgott az erdő szelével, szinte harmónia volt közte és az erdő illetve a levegő között. És tényleg, hiszen az elfek a természet védelmezői és gyermekei. Az elf lány belekezdett legkedvesebb énekébe, az őz, pedig ugyanolyan lágysággal, ahogy az elf lány, oda ment a csodálatos dal közelébe, hogy jobban hallhassa.

Eközben az erdő külső része felöl hangok, zavarták meg a lány énekét az őz megriadt és elrohant a lány pedig kecses mozdulattal felugrott az egyik fa legmagasabb pontjára és elrejtőzött a lombok között. A folyóhoz hamarosan egy vadász csapat érkezett hogy enyhítsék szomjukat a kristálytiszta vízben.

-Jim hallottad ezt a gyönyörű éneklést?

-Persze , biztosan egy elf lány volt az, nekik van egyedül ilyen csodás hangjuk.

A lány majdnem leesett a fáról még szerencse, hogy kapaszkodott a fa ága hangosan reccsent, pedig a lány nem is volt olyan nehéz, csak a fa volt kissé öreg. A vadászok a hang irányába fordultak rémült arccal.

- Ki vagy te? -kérdezte Jim a megszeppent lánytól.

A lány sietve rohant el szinte meg se hallva a kérdést.

-Várj! -szólt utána Jim, akit teljesen elragadott a csodás látvány. - Ki vagy te, te csodás lány honnan jöttél, magányos szívem örömére?

De ezt már csak magában mondhatta, mert nem akarta, hogy a többiek megtudják kibe szeretett bele.

-Jim úrfi lassan mennünk kéne vissza az apja már biztosan, várja.

-Rendben Karl, menjünk.

Ezzel elindultak vissza a kastélyba mely nem volt messze az erdőtől. A vadászat tehát véget ért, és a lány látta az elejtett vadakat, emiatt szomorú lett, és a lány csak rohant, rohant, félt, hogy meglátják, félt, hogy utána jönnek, de egyben kíváncsi volt arra a fiúra is és szinte egyszerre volt benne félelem és kíváncsiság és talán meg is tetszett neki a fiú.

De csak rohant, ahogy a lába bírta és nem is nézett hátra csak akkor, amikor biztos távolban tudta magát az emberektől. Mikor végre ismét megállt leült egy fatörzsre és énekelni kezdte a természet lágy dalát, hangja olyan volt, mint a nyári szellő lágy és puha érintése forró, az állatok mind oda gyűltek köré.

 

Aznap este Jim nem tudott aludni egyfolytában arra a csodás lányra gondolt nem bírta kiverni a fejéből. Jim érezte, hogy nem ma találkozott vele utoljára. Leona sem tudott aludni, hiszen őt is megérintette valami, valami furcsa érzés, amit még nem érzett soha, de egyben szomorú is volt, hiszen az ismeretlen érzés egy emberhez fűzte és tudta, hogy ez nem jó de nem érdekelte elhatározta, hogy újra látni fogja a fiút.

Másnap reggel elindult Leona az erdőbe a patakhoz, ahol meglátta a fiút és reménykedett, hogy ő is ott lesz. Leona leült egy kőre és énekelni kezdett, hiszen szeretett énekelni ez volt az élete. Az állatok szívesen hallgatták az elfek énekét, és szinte vonzotta őket minden dal, de nem csak őket.

Jim korán kelt aznap és nem bírt magával, felült a lovára és elindult az erdő felé, nem tudta miért megy de, érezte, hogy ott kell lennie nem bírt otthon maradni. A ló hirtelen felgyorsított.

-Állj meg Caesar, állj meg nem hallod?

A lónak az elf lány hangja gyönyörű muzsikaként hatott és csak szaladt a ló csak rohant a hang irányába.

Leona felfigyelt a lódobogásra, hiszen az elfeknek jobb volt a hallása, mint az emberé. Ijedten állt fel a helyéről, ahol ült félelemmel a szemében bújt el a fák mögé, a ló pont akkor ért oda, az állatok már rég eltűntek, Jim leszállt a lováról és odavitte a forráshoz

-Biztosan elfáradtál Caesar, igyál.

Leona eközben óvatosan hátrálni kezdett, de hiába volt olyan puha, könnyed a lépte, mégis mikor rálépett egy száraz faágra, az reccsenve tört ketté alatta. Jim felfigyelt.

-Ki az?

Jim elindult a hang irányába, Leona pedig ahogy csak bírt, megpróbál hátrálni. Nem akarta, hogy a fiú észrevegye.Bár maga sem tudta miért, de mégsem igyekezett annyira elkerülni a találkozást, így hát várt és előlépett a fényre, hogy Jim láthassa. Jim ekkor pont a fa tövénél járt.

- Tudod, hogy nagyon megijesztettél? -Leona hátrálni kezdett.

- Ne, ne félj, nem bántalak. -szólt Jim.- Mi a neved?

Az elf lány bátortalanul megszólalt gyönyörű hangján:

- Leona.

-Az enyém Jim. -mosolygott a lányra. - Nagyon szépen énekelsz, és szép a hangod. Miért félsz tőlem? -kérdezte Jim látva a lány félelmét.

- Félek, mert te is ember vagy és te is bántod a természetet, tegnap láttam, ahogy a megölt állatokat vittétek haza.

- Én nem vagyok vadász Leona, én nem bántom a természetet, épp úgy szeretem, mint te.

De a lány nem nyugodott meg nem tudott hinni a fiúnak. Egy mozdulattal az egyik fa tetején termett, de mire Jim oda nézhetett volna eltűnt a szeme elöl.

- Várj Leona! Ne hagyj itt.

De Leona akkor már messze járt, és nem hallotta Jimet. Jim szomorú volt, hogy Leona csak úgy otthagyta, de az még jobban bántotta, hogy nem bízik benne a lány és ez fájt neki...

Az erdő elhalkult és csendes lett mintha ők is sajnálnák ezt a két fiatalt, akik nem lehetnek egymáséi, hiszen egy ember és egy elf. Őrültségnek tűnt de megérte.

Leona apja, Tagor Cetiehir volt a kicsiny falu vezetője, akit ez a maréknyi elf csapat követett,  akinek a segítségével, bíztatásának hatására letelepedtek itt Cromville királyság erdejében, ahol Lord Athon Cnoll volt az embernép uralkodója, és akinek Jim volt a fia és trónörököse. Athon nem szereti az elfeket hiszen emberi mértékkel nézve gyönyörűek voltak, sokkal jobbak, mint az emberek, és sajnos ezáltal felsőbb rendűnek képzelik magukat az embereknél. A Cnoll és a Cetiehir család között már régóta folyik a háborúskodás, de Jim Cnoll nem olyan, mint az apja ő beleszeretett egy elf lányba, szerencsétlenségére pont Leona Cetiehir-be kellett beleszeretnie. De nem tehet róla magával ragadta a szépsége és könnyedsége, és különben is a szívnek nem lehet parancsolni.  Jim elindult lovagolni nem tudta merre megy, arra ment, amerre az útja vitte. Szeretett lovagolni, csak ekkor érezte úgy, hogy szabad, mert otthon mindig eleget kellett tennie rangjának, mint a király örököse és fia sok teher nyomta a vállát így is. Nem szerette annyira az udvart, ugyan volt egy barátja, aki mindig kitartott mellette. San Kylen volt az. Nagyon jó barátok voltak. Kylen, ugyan nem nemesi családból származott, de Jim ettől még szerette és az apja is kedvelte a fiút. Nagyon tehetséges volt a kardforgatásban és tudott mindent a világról, hiszen a családjával együtt világjárók voltak, mindig vándoroltak. Kylen két évvel ezelőtt vesztette el a szüleit és a testvérét, amikor megtámadták őket. Ekkor vette magához őt Lord Athon ,hogy segítsen a fiának a vívásban, és hogy meséljen neki a nagyvilágról. Jim az édesanyját nem ismerte, csak abból, amit az apja mesélt, ugyanis a születésekor meghalt.

 

Jim gondolataival a fejében szelte át az erdőt kedvenc lován, ami a leggyorsabb ló volt az istállójukból. Csak szálltak az erdőn át nem is figyelte Jim, hogy hova került. Egy csodaszép tisztáson találta magát, ahol tengernyi féle virág illatozott, és egy kicsiny kis patak is volt ott. Hirtelen kiáltást hallott, elkezdett rohanni a hang irányába. Meglátott egy kisebb ork csapatot ,körülbelül 3 orkot, akik 4 kis elfet bántalmaznak, az egyik elf gyermek elkezdett énekelni, mire az orkok megijedtek, de nem hátráltak, nekik csak a pénz kellett, ami a gyerekeknél volt. Jim hatalmasat szökkenve vetette oda magát az orkok közé, és közben néhányat vágott a kardjával. Az orkok ijedten hőköltek vissza, majd kardjukat előrántva nekitámadtak Jim-nek. A fiú ügyesen tért ki a támadások elöl, ami nem volt elmondható az orkokról. Hamarosan az egyik ork a földre került átvágott torokkal, Jim karját megsebezte a következő vágás, a földre rogyott. De nem adta fel a harcot, küzdött, az elf gyerekek addigra elmenekültek. Jim ott maradt a két orkkal, és ráadásul baljából ömlött a vér. Hirtelen a fák közül csatakiáltások és néhány nyílvessző repült ki, ez utóbbi nem csak hangot, hanem fájdalmat is okozott, az orkoknak. Jim a földre vetette magát a nyílzápor elöl, mikor feltekintett íjak hada bámult vele szemben, mindegyik íj végén egy elffel. Mondtak valamit de, Jim nem értette csak a négy gyereket látta, amint épp egy nemesi ruhában lévő idős elffel beszélnek. Amint befejezték a beszédet az idős elf elindult Jim felé, Jim felállt, amikor odaért hozzá az elf így szolt Jim-hez:

- Köszönöm hogy megmentetted ezeket a gyermekeket, mond mi a neved ifjú?

- Lord Jim Cnoll.

Ahogy meghallották a nevét, néhány elf előrántotta a kardját és már ment is volna neki,Jimnek, ha a király nem állította volna meg őket.

-Fiam, én Tagor Cetiehir király vagyok ennek a kis elf csoportnak a vezetője és uralkodója. Köszönöm, amit értünk tettél de, most menned kell, amint látod, nem látnak szívesen.

- De én nem tettem semmit ellenetek!

- Te nem de az apád igen.

- Mit tett?

- Nem hagyott élni minket, elvette életünket, de most már meg tudjuk védeni magunkat. Eredj fiú.

Ebben a pillanatban Jim meglátta Leonát.

- Apám ne bántsd őt az apja bűne miatt, hívjuk meg ebédre biztos fáradt és a keze is vérzik.

 

Jim balja tényleg csúnyán nézett ki. A király meginvitálta ebédre és ellátást ígért a sebére is. Az elfek elbújtak a fák között, csak a király és a lánya maradt Jim mellett. Elindultak az elf királyság felé. Az erdő megtelt élettel, mindenfelé madarak csicseregtek, a fák között langyos levegőt vitt a szél, bár lassan tél volt már, de ez az erdő mégis egy kis melegséget csempészett a szívekbe. Jim-et gyönyörű látvány fogadta. Az erdő belsejében egy kis falu állt, mindössze húsz faházzal. Az elfek kijöttek házaikból, és furcsán méregették Jimet, ahogy elhaladt előttük. Sugdolódzásba kezdtek, Jim kezdte rosszul érezni magát ebben a környezetben. Nem tudta csodálni, hiszen ő most itt idegen volt.

A király észrevette Jimen ezt és így szólt a néphez:

- Én hívtam meg ezt a fiút a faluba, mert megmentette ezeket a gyermekeket.

Eközben karjával a megmentett négy kis elfre mutatott. A gyerekek odaszaladtak Jimhez és a saját nyelvükön megköszönték Jimnek az életüket, persze Jim nem értette ezért a királyra nézett.

- Megköszönték hogy megmentetted őket.

- Semmiség, máskor is megmen…

Jim ekkor ájultan zuhant a földre a vérveszteség miatt. A nép megriadt, Tagor felemelte a fiút és bevitte a palotájába, és ellátatta a sebét. Jim másnap ébredt fel, a puha díszes ágyban gyenge volt, Leona az ágy mellett ült gyönyörű volt, mint mindig, mélykék szemei ragyogtak, halovány bőrén megcsillant a beszűrődő napfény, aranyszőke haja lágyan omlott le a vállára, Jimre nézet és mosolygott.

- Jó hogy felébredtél, már azt hittem elveszítelek. - Jim gyenge karja remegve nyúltak a lány karja felé. – Ne mozogj még gyenge vagy, inkább idd meg ezt, ez majd jót tesz, azzal Jim felé nyújtott egy kis tálat, amiben valamiféle ital volt. Jim lassan inni kezdte, úgy érezte, mintha visszanyerte volna az erejét.

-Köszönöm Leona.

-Ne köszönd, mi tartozunk hálával, amiért megmentetted a gyermekeket még egyszer köszönjük. - azzal kiment a szobából. Jim elkezdett öltözni, Tagor ekkor lépett be az ajtón.

-Épp mondani akartam, hogy most már menned kéne, mert már biztosan keresnek, és nem akarjuk, hogy az emberek megtalálják a falunkat, siess, ne késlekedj, indulj. A lovad az istállóban. Jim felcsatolta a kardját az oldalára és elindult kifele az ajtón.

- Köszönöm felség.

- Nincs mit fiam, inkább mi tartozunk hálával, de most menj, és ne beszélj senkinek erről a helyről.

Jim elindult, a palota gyönyörű volt, a falak szépen megmunkált fából készültek, szép festmények díszítették. De Jim látta a nyomort is és az elnyomást, elhatározta, hogy segít nekik valahogy. Az elfek összegyűltek Jim tiszteletére, kikísérték a kapuig ott ételt adtak neki. Jim felült Cézárra és elindult szívében csodálattal és szerelemmel, igen szerelemmel, hiszen beleszeretett Laonába, de ugyanakkor szomorú is volt, mert tudta hogy a szerelmük nem teljesedhet be, hiszen ő ember, míg Leona elf. Jim vágtába kezdett vágtatott át az erdőn a kastélyuk felé.

Kyle észrevette Jimet és odaszólt Razolnak.

- Te, ott van Jim!

Szinte egyszerre kiáltottak:

- Jim! -Jim is látta őket, és boldogan üdvözölte őket.

- Szervusztok Kyel és Razol.

- Hol voltál ennyi ideig az apád halálra, aggódta magát, hol voltál Jim?

- Lovagoltam az erdőben. Egyszer nektek is ki kellene próbálnotok. Azzal visszaindultak a kastély felé. Jim apja Athon már kinn várta a fiát a kapuban amint meglátta elérohant.

- Azt hittem bajod esett fiam jól vagy?

- Nincs semmi bajom apám, csak lovagoltam az erdőben.

- De miért fiam? Itthon nem jó?

- De apám tökéletes, csak néha már sok ebből. De most elmennék lefeküdni fáradt vagyok, ahogy Cézár is az.

- Menj édes fiam, feküdj csak le. Jim elvitte a lovát az istállóba, és elment lefeküdni bár nem volt fáradt, csak kerülni akarta az apját, mert haragudott rá az elfek miatt, hiszen látta a nyomorúságot és az apját okolta emiatt. Jim bement a szobájába és lefeküdt az ágyra és csak Leona járt a fejében, nagyon megszerette azt a lányt, és ismét elhatározta, hogy segít az elfeknek még ha az életével játszik, akkor is. Másnap Jim felkelt korán mielőtt apja fölkelt volna, összeszedett mindent, ami fölösleges volt a házban, élelmet, gyógyeszközöket, feltette a lovára felült és elindult arra a helyre, ahol a boldogsága lakozott. Az erdő ismét csöndes és szép volt, mint egy nappal ezelőtt, de Jim mást várt az erdőtől, Leonát, megszerette a lányt és tudta, hogy ő sem közömbös számára. Úgy érezte, mintha figyelnék őt, ahogy ismét arra a szép tisztásra ért, jobb keze a kardjára csúszott, a ló hírtelen megugrott és Jim leesett róla. Gyorsan felállt és idegesen forgolódott, kardját kivéve a hüvelyéből. A fák közül hirtelen két ork ugrott elő kardjukat Jim felé szegezve. Jim farkasszemet nézett velük, szerencsére Jimet Kyel megtanította a kétkezes küzdelemre, így baljába fogta a másik kardot és úgy várta az ellenfeleket. Az orkok egy kicsit hátráltak, amikor meglátták a jólképzett harcost, de ez nem törte meg a harci kedvüket neki is rontottak Jimnek, az egyik balról, a másik jobbról. Jim kitért az első csapás elől, eközben ő is csapott az egyik ork felszisszent de csak éppen hogy elérte Jim. Baljával védett jobbjával támadott. Vágás érte a jobb karját, de nem adta fel, muszáj volt hogy győzzön, mert akkor ki segítene az elf falun. A következő ütést nem tudta kikerülni és elsötétült előtte a világ, annyit még látott hogy a lovát az orkok elvitték. Egy ismerős helyen ébredt nem tudta hol van de azt igen, hogy már járt itt. Leona belépett a szobába, mint két nappal ezelőtt most is olyan gyönyörű volt. Kezében egy tál és benne hideg víz, amivel Jim sebét kezdte el kimosni. Jim felszisszent. – Ez fáj szólalt meg Jim. – Persze hogy fáj, hiszen egy kard hasította végig.  A lány kimosta Jim sebeit, Jim pedig mint egy kisgyerek úgy nyafogott. Jim megfogta Leona kezét mélyen a szemébe nézett, és ezt mondta: - köszönöm Leona. És fáradt álomba merült. A lány Jim fölé hajolt és odasuttogta neki: - Nincs mit szerelmem és egy finom csókot lehelt az ajkára. Szívében furcsa érzéssel ment ki a szobából Leona. Az apja az ajtóban várta. – Szereted ugye?

-Igen apám szeretem, de tudom, hogy nem szerethetem, hiszen ő csak egy ember.

- elmondok neked valamit kislányom, gyere sétáljunk.-Azzal elindultak az erdő felé. - Nem baj, ha szereted ezt a fiút nagyon helyes srác és nekem az a fontos, hogy boldog legyél. -Apám miért mondod ezt?- Tudd meg hogy az anyád sem volt elf ő is ember volt. Leonát a hír lesújtotta, és könnyek jelentek meg a szemében. - Miért nem mondtad el ezt eddig? - Mert nem tartottam fontosnak, de most hogy te is beleszerettél egy emberbe, nem gátolhatom, meg hogy ne szeresd és nem is, akarom, se meggátolni, se megtiltani. Jim felébredt, úgy érezte, tele van energiával felült az ágyban. Tagor bejött. – Üdvözöllek Jim. – Mi van a lovammal? Él még? Vagy mi történt vele? Kérdezte Jim izgatottan. – Nyugodj meg Jim, nincs semmi baja sem a rakományodnak, az orkok pont belefutottak az egyik őrjáratozó csapatunkba. – Azt a rakományt a falunak hoztam. A király meglepetten nézett a lábadozó fiúra. – És miért, ha szabad érdeklődnöm. – Mert úgy láttam jónak, és mert nem akarom, hogy az apához hasonlítsanak. – Van benne minden, kötszer élelem és még pár dolog, ami otthon fölösleges volt. A király nem tudta mit szóljon ehhez, csak mosolygott és szemében csillogó könnycseppek jelentek meg, majd végigfutottak mélyen barázdált arcán. Jim felült az ágy szélére és elkezdte felvenni a ruháit. – Hova készülsz Jim? – vissza kell mennem a kastélyunkba, nehogy apám gyanakodni kezdjen. Nem tudom, mit csinálna akkor, ha ez kiderülne. Nemis mert belegondolni, hiszen tudta, hogy ha kiderülne, akkor az apja lerohanná az elfeket és megölné őket. Jim szétosztotta a nála lévő élelmiszert és kötszereket, meg, ami még volt nála. Az elfek örömmel teli arccal néztek Jimre, és néhol könnyeket is látott Jim a szemekben. Boldogsággal a lelkében ült fel lovára  és elindult haza. Esteledett és ilyenkor nagyon békés volt az erdő. Jim úgy érezte, mintha követné őt valaki és nem tévedett. Leona jött utána. – Várj meg Jim. – Mit akarsz Leona? – Csak azt akarom mondani, hogy szeretlek. – De nem lehet, mert te elf vagy én, pedig ember.- Nem, nem vagyok elf, csak félig vagyok az, az édesanyám ember volt. Jim nem tudta mit szóljon, örüljön vagy ne, de azért melegség futott végig rajta és boldog volt. Leszállt a lováról, odalépett a lányhoz, kinek gyönyörű mélykék szeme csak úgy csillogott.- Én is szeretlek. Majd megcsókolta. Jim visszaszállt a lovára és elindult haza. Vágtatott a boldogságtól és a félelemtől de végül hazaért. Találkozott Kyellel. – Hol voltál Jim? Jim nem tudta magában tartani a töténteket elmondott minden. Kyel megfogadta, nem mondja el senkinek.

 

 

Második fejezet.

Damer Grauk idegesen hallgatta a történteket, ami a fiával történt Damer Grual-lal. – Az elfeket el kell törölni a föld színéről, de előbb el kell foglalni Lord Athon Cnoll kastélyát. Hangzott az ítélkező parancs. A szervezet megmozdult, és elindult a szervezkedés. – Kémeket mindenfelé! Harsogta Grauk. Az ork kémek készen álltak az indulásra már csak a megerősítő parancsot várták. – Indulhattok! Szólt Damer Grauk uralkodó ingerülten. – Találjátok meg a kastély gyenge pontjait és tudósítsatok, amint megvan. A kémek elindultak Athon Cnoll kastély felé. De nem sejtették mi vár rájuk. Azon a bizonyos Cromvill-i erdőn vezetett keresztül az útjuk, ahol Jim és az elfek is sokszor jártak már, ezek a kémek viszont sokkal jobban összetartottak és figyeltek egymásra, mint elbukott társaik, akiket már a föld leple rejtett el a szem elöl. Figyelték a hangokat, a szagokat, már néhány km-ről megérezték bárkinek a szagát, főleg ha az nem szerette a fürdést, figyelték az erdő életét, mozgását, lélegzetét. Egyszóval figyeltek, hogy ne kerülhessenek bajba, és ne veszítsenek egy embert pardon orkot se. Halkan lépdeltek a harmatos fűben, egyszer csak bármennyire is óvatosak voltak az elfek mégis felfigyeltek rájuk, hallották őket. Az ork kém csapat úgy kb 10-15 kitűnő harcosból állhatott nem voltak többen. Az elfek észrevétlenül osontak utánuk. Majd megkezdődött a harc. Néhány ork el tudott menekülni a kastély felé, de nyomukban megannyi elf loholt, Az orkok nem adták olcsón az életüket. Findalas kapitány elkapta a csapat vezérét és kifaggatta hogy mi a tervük, majd megölte őt.

 

 

Harmadik fejezet

A kastély csöndjét dörömbölés törte meg, az inas futott az ajtó felé majd kinyitotta. Findalas beesett az ajtón testét vér borította. – ork kémek jöttek de megállítottam, Athon vigyázzon. Az elfekre számíthat, ássuk el a csatabárdot. Ezekkel az utolsó szavakkal búcsúzott a világtól, és meghalt. Athon pont akkor lépett le a lépcsőn, amikor Findalas meghalt. –Mi történt itt Meur? –Felség ez az ifjú elf az életét adta  önért.- Hogyhogy?- Elmondta hogy az orkok  kémeket küldtek ön ellen megállították őket, és még azt is mondta hogy számíthat az elfekre és ássák el a csatabárdot. Ebben a pillanatban Winkál lépett be a kapun. Hatalmas volt és szeme szomorú, -most vesztettem el a fiam, kérlek Athon fejezzük be a háborúskodást és együtt szálljunk harcba az ork hadvezér Damer Grauk ellen! -Rendben de kit tisztelhetek benned és benne?? Én Amer Winkál vagyok ő pedig a fiam Amer Findalas volt. – Winkál menj vissza a faludba és mondd meg az uralkodónak Tagornak,, hogy beszélnünk kell a továbbiakkal kapcsolatban. -Rendben szolt Winkál,  felvette fia holttestét azzal kiment a kapun és eltűnt a sötétségben. Másnap a két fél találkozott a réten ahol mindent békésen és egyetértésben megbeszéltek. Eközben Damer Grauk a hordát gyűjtötte össze ami lassan teljes létszámban a kastély előtt várakozott. Grauk felvette harci öltözetét. Kiment az erkélyre és hangosan szolt a tömeghez. – Katonák! A mai napon leszámolunk a fiam és a kémeim gyilkosaival. Csatasorba! Üvöltötte! – Indulás! Az ork horda egyként mozdult meg és egyként indult el a rét felé ahol: -Athon most a két régi ellenfél szövetségére van szükség hogy legyőzzük az ork hordát. - Így van Tagor, kössünk békét! A bejelentést üdvrivalgás követte, majd ezt az örömöt messzi kiáltás kavarta fel. Az elf kém jelentett, a falut megtámadták. A szövetséges had elindult a falu felé sietve. De már késő volt, mire odaértek a falu fele tűzben állt és orkok rohangáltak mindenütt. Tagor és Athon szinte egyszerre adta ki a parancsot:- Roham! Mennydörögték a levegőbe. Azt a pár orkot, akik ott maradtak,, hogy a megmaradt élelmiszert, és sok más egyéb holmit elvigyék könnyű szerrel lemészárolták ,de még mielőtt az utolsóval is végeztek volna kiszedték belőle mire készül Grauk! A csapat elkezdte visszaállítani a falu rendjét, eloltották a tüzet, a sebesülteket bevitték a korházba, a halottakat, pedig eltemették és megsiratták. Athon és Tagor szövetséget kötöttek hivatalosan is és ezzel a béke helyreállt. Athon visszatért a kastélyba, de hagyott hátra elég harcost ahhoz, hogy egy újabb támadást visszatudjanak verni a faluban. Jim kirohant apja elé. – Na mi volt apám a tárgyaláson? – Fiam békét kötöttünk, de közben az orkok megtámadták az elf falut és sokan meghaltak. Jim félelemmel a szemében nézett az apjára remélte Leona nincs a halottak között. Egy futár érkezett nem sokkal azután, hogy elfogyasztották a vacsorájukat. Meur a hű szolga beengedte a futárt, majd felkísérte az uralkodóhoz. Épp Jim is ott volt,így hallott minden szót.- Felség az elf faluból jövök, rossz hírt hoztam , megszámoltuk kik hiányoznak senki nem hiányzott a halottakon kívül amíg nem találtunk egy levelet amiben az állt hogy elrabolták a király lányát Leona hercegnőt és cserébe magát akarják, ha nem megölik. Jim ekkor felpattant a helyéről és idegesen rontott neki a futárnak. –Ez hogy lehetséges? Ordította. Athon megnyugtatta a fiát, elnézést kért a futártól ,és visszaküldte az üzenetet melyben biztosította a királyt, hogy mindent megtesznek, hogy Leona épségben kerüljön vissza a faluba. A küldönc szélsebesen vágtatott vissza a faluba az üzenettel.- Mit csináljunk most apám?- Kérdezte Jim a gondolataiba merült apjától. – Mi közöd van ehhez a lányhoz fiam?- Tudod apám én már régóta ismerem ezeket az elfeket… És Jim elmondta az apjának a történetet. Az apja mosolyogva nézett a fiára. – Akkor megmentjük a kedvesed fiam! A szavamat adom rá! Aznap éjjel, se Jim, se Athon nem aludtak, Jim azon aggódott, hogy nem esett e baja Leonának, Athon pedig tervet készített hogy kimentsék fia kedvesét. Másnap reggel kicsit nyúzottan apja és fia reggelihez készült. – Fiam egész este nem aludtam, mert tervet készítettem Leona kimentésére. Athon elmesélte a tervet. Reggeli után elindultak a faluba a maradék katonával. Tagor nem tudott aludni, nem volt nyugodt, bár a félelme elszállt mikor a katona meghozta az üzenetet, de nem bírt aludni, ezért a kapuban várta Athont. Már messziről látta őket és kikerekedett szemekkel bámult feléjük, hiszen hatalmas haddal érkezett Athon. - Lord  Athon mit akarsz tenni? – Kiszabadítom a lányát! – Van terved? Az jó mert egész este azon törtem a fejem, de nekem nem jutott eszembe semmi. Athon elmondta a tervet az egész falunak és a katonáinak. Az elf kémek jelentették, hogy meg van az ork horda tábora. Néhány perc múlva egy vázlatot láttak a katonák a homokba írva. Athon elmondta kinek mi a feladata, és összehangolt rendben és csendben indult mag a had Leona kiszabadítására.

Az ork őrtornyok nem vettek észre semmit a közeledő seregből. Jim, Athon Tagor és Kyel a hátsó kapunál osontak be a táborba. Pontosan tudták hol keressék Leonát. A kastély felé vették az irányt óvatosan, és csendben közelítették meg az épületet. Az elfekből és emberekből álló had gyorsan közeledett a tábor felé. Tagoréknak kevés idejük volt hogy kiszabadítsák Leonát. Tagor és Jim a hátsó oldalon, Athon a bal, Kyel a jobb oldalon közelítette meg a kastély belsejét. Mind a négyen bent voltak. A kastély belseje még undorítóbb és visszataszítóbb volt, mint kívül. Mindenhol csontok és koponyák hevertek. Tagor és Jim két őrbe botlottak. Hangtalanul megölték őket majd továbbmentek Leonát keresve.  Athon és Kyel egymással szemben álltak. Athon jelt adott Kyelnek mire a bátor harcos levágta az útjukban lévő két orkot, majd együtt folytatták útjukat. Tagorék és Athonék egyszerre érkeztek a trónterembe, ahonnan egy pinceajtót találtak. Gyorsan kinyitották és ebben a pillanatban csatazajt hallottak kintről. Grauk bömbölt, ahogy a torkán kifért. – Hozzátok a lányt gyorsan! Pár ork elindult a kastély felé. Eközben Tagorék gyorsan elkezdték keresni Leónát. A pincében két őr álltta útjukat akiket hamar elintéztek, de Kyel halálos sebet kapott. Az egyik őrtől elvették a kulcsot és kinyitották a tömlöc ajtaját. Leona a sarokban volt összekuporodva, megszeppenve felnézett kedvesére. A félelmet mosoly váltotta fel. – Nem történt semmi bajod? –Nem, jól vagyok! – Bántottak? – Nem. – Menjük! Sietnünk kell! Elindultak a kijárat felé, ahol négy ork és Grauk. várta őket Épp kiértek, amikor Grauk elkapta a lányt. – Hova ilyen sietősen uraim? Tagor és Athon a négy orknak rontott. Grauk megszorította Leona karját. – Mit akarsz? Kérdezte Athon. - Bosszút állni a fiamért!! Ellökte magától a lányt, aki a földre esett. Jim ismét előrántotta a kardját. Grauk felvette a védekező pozícióját. Jim óvatosan támadt nehogy meglepje Grauk. A két kard összeütközésekor szikrák pattogtak mindenfele. Jim karja megsérült, de nem volt vészes tudta folytatni a harcot. Eközben a négy orkot elintézték a többiek. Most Grauk kapott sebet. Baljából kiesett a kard, egy gyors mozdulattal felvette a jobb kezébe a kardot, majd lesújtott, de Jim gyorsabb volt. Egy gyors mozdulattal áthatolt a kard a vérten és Grauk szíve alatt ért a húsba. Grauk a földre rogyott, felnézett Jimre, szájából sűrű vér ömlött ki. Hörögve szolt Jimhez -Legyél átkozott, amiért elvetted tőlem a fiamat!! Damer Grauk kilehelte lelkét, meghalt, és vele együtt az összes orkot megölte az ember és elf szövetség. Athon Tagorral, Jim pedig Leonával együtt indult ki a kastélyból. Tagor és Athon felváltva mondott beszédet a katonáknak. – Elfjeim! Kezdte Tagor. -A mai szent nappal beteljesült őseink vágya, az emberek és az elfek békét kötöttek és első közös nagy tettük az volt hogy megmentették a lányomat és Athon királyságát, sőt az egész erdőt. – Emberek! Kiáltott Athon. A mai naptól fogva elf és ember között nincs különbség, mostantól egyek vagyunk, és védjük, óvjuk egymást. A tömeg hangosan éljenzett. Örültek hogy végre vége a két ellenfél közötti háborúnak. Békében hazatért a két csapat. Athon Cnoll fia Jim még az elfekkel maradt, mert beszélnie kellett Leónával. Jim és Leona sétára indultak a most már békés és nyugodt erdőbe. – Leona! Kezdett hozzá Jim. – Igen Jim? – Csak van valami amit régóta el akarok mondani neked. – És mi lenne az? – Nem tudok létezni nélküled, már az első találkozásunkkor is rabul ejtett a szépséged. És arra gondoltam ha te is akarod és ha te is szeretsz, De nem volt ideje befejezni a mondatot mert Leona megcsókolta őt. – Én is szeretlek Jim nagyon és én sem tudok nélküled létezni, fontos lettél nekem ezalatt a pár hónap alatt. – Szóval arra gondoltam,. Folytatta Jim hogy, összeházasodhatnánk. Lennél az én feleségem Leona? – Leona meglepetten nézett Jimre és nagyon boldogan mondott igent. A két fiatal visszament a faluba és elmondta a jó hírt Tagorak aki nagy örömmel fogadta ifjú vejét. Az esküvőt a hónap végére tervezték. Jim elindult haza, hogy apjának is elmondja a csodálatos hírt. Jim apja is örömmel fogadta a hírt ő is örült, hiszen így a béke és összetartás még erősebb lesz az emberek és az elfek között. Boldog volt mindenki. Eljött az esküvő napja, Jim és Leona nagyon izgatottak voltak, de nem bizonytalanodtak el és mindketten azt akarták hogy végre együtt lehessenek. Az elf falu főtere virágokban pompázott, és a fákra épített kis házakat mindenhol virág borította, mintha a földi paradicsomban lettek volna. Leona gyönyörű fehér ruhában pompázott melyben még szebb volt, Jim pedig lovagi ruhájában rajta a Cnoll ház címerével. Miután kimondták mind a ketten az igent, a nép örvendezett tapsolt, és virágeső hullott rájuk.

Ezt láttam tehát, hiszen ott voltam, és még most is boldogan élek Leonával

VÉGE.